2021. október 29., péntek

Jackie Kay: Trombita - Evezés az identitás vizein


Kevés dolog létezik jelenleg, ami olyan heves vitákat tud kiváltani a mi drága jó nyugati társadalmunknak talán mindegyik országában, mint a nemi identitás kérdése. Én részemről szerintem már azzal is állást foglalok, hogy ilyen témájú könyveket olvasok, de azért elmondom: úgy gondolom, hogy mindenkinek szíve joga önmagának lenni, úgy, ahogyan azt igaznak érzi. Egyébként ezt a jelenséget nem a 21. század genderkutatói találták ki unalmas perceikben ott Ámerikában: Japánban például már a hatvanas években született film a magukat "gay boy"-ként azonosító, férfiként bejegyzett, de nőként élő szubkultúra tagjairól (más szavakkal, a Bara no Soretsu egyike a legzseniálisabb filmeknek, amiket valaha celluloidra vetettek); de ha valaki úgy dönt, beleássa magát a témába, találhat még ennél jóval régebbi példákat is. Csak mondom.

Ma már azért bizonyos országok valamivel előbbre vannak ebben a kérdésben, mint voltak mondjuk húsz, harminc éve. De a kilencvenes években például mindenhol elképzelhetetlen lehetett, hogy egy világhírű férfi dzsessztrombitásról, aki a hatvanas-hetvenes években szerzett magának hírnevet, a halála után derüljön ki, hogy a születésekor nőként anyakönyvezték. Igen, ez volt az én rendkívül elegáns balkanyarom ennek a könyvnek a cselekményéhez.

2021. október 27., szerda

Novemberi előretekintő

Tudom, hogy elég frissek vagyunk még itt, de az a helyzet, hogy máris rengeteg tervem van, hová vigyem ezt a könyves blogot. Sok nagyszerű és kevésbé nagyszerű olvasmányom volt idén, és év végéig még mindenképpen lesz egy pár, úgyhogy már tervezgetem is, miről írjak ajánlót, véleményt, esetleg morgolódást. Nem árulom el, pontosan milyen könyveket tervezek még ide hozni, de megmutatom egy részét azoknak, amikre novemberben szeretnék itt sort keríteni.
 

Rabindranáth Tagore: Szerelmi ajándék - Halk szavú ódák Indiából

 

Nem szeretem a szerelmes verseket. Pontosabban nem arról van szó, hogy nem szeretem őket... egyszerűen csak kevés írót ismerek, akinek sikerült olyan köntösbe öltöztetnie a témát, ami engem is megfogott - ami nem banális, szépelgő, túldramatizált vagy erőltetetten jópofás. (Igen, az utolsóval Varró Dánielre gondolok, jöhetnek a rohadt paradicsomok.) Szerény véleményem szerint jó dolog a szerelem, de kicsit túlértékelt; nem azért mondom ezt, mert savanyú a szőlő, hanem mert őszintén úgy gondolom: nincs feltétlenül szükségünk valaki másra ahhoz, hogy egész embernek érezhessük magunkat. Inkább egyedül, mint a rossz emberhez láncolva, ha engem kérdeztek.

Most, hogy ilyen szépen előadtam, miért nem szeretem a szerelmi költészetet, térjünk rá egy kötetnyi szerelmi költészetre, amit nagyon-nagyon szerettem.

2021. október 26., kedd

Dunajcsik Mátyás: Víziváros - Budapest vízitündérei

 

Ritka az számomra, hogy egy könyv ennyire elvarázsoljon.

Az idei évem egyik legerősebb olvasmánya Italo Calvino Láthatatlan városok című könyve volt; és azért hozok fel egy teljesen más könyvet ahelyett, hogy a Vízivárossal kezdeném, mert Dunajcsik Mátyás könyve nem csak egy részletében játszik rá erre a műre, ahogy azt a tartalomjegyzék mutatja - konkrétan olyan érzésem volt, hogy így nézne ki a Láthatatlan városok szerelmi történetként. Igen, a Víziváros szerelmi történet egy bölcsész és egy francia lány között, irodalmi párhuzamokkal és budapesti kultúrtörténeti, építészeti, urbanisztikai monológokkal, fantáziával, mesével meghintve, prózai társadalmi realitások talajáról a költőiség egébe szárnyalva. Szóval pontosan az a fajta könyv, amit az ember vagy felhördülve félredob, mert ennyire lilát én aztán nem, vagy alámerül a sorokban, és még a levegővételről is megfeledkezik. Nálam az utóbbi volt, de még mennyire.

2021. október 25., hétfő

Credo

Üdv mindenkinek.

Sokféle néven ismertek már az interneten, de az egyik legrégebbi a felhasználónevem egy könyves oldalon - Holdranéző. Maradjunk ennyiben. Tényleg gyakran nézem a Holdat, néha nem bánnám, ha ott is laknék, de az oxigént azért jobban szeretem. Egyébként momentán huszonakárhány éves vagyok, pszichológiát tanulok, de az első számú szerelmem az irodalom: vers, próza, esszé, tárca, színház, ötéves korom óta olvasok mindenfélét. Az első saját történetemet kilenc évesen írtam, és maradjunk annyiban, hogy látszik rajta. (Életkép: Holdranéző 16 évesen, amint könnyesre neveti magát azon a zseniális passzuson, hogy "Elárultak! Tudják, hogy más napjának tönkretétele árulásnak számít!") Hébe-hóba angol nyelvű zsánerfikciót értékelek, de hiányzott már egy felület, ahol csak magyarul elérhető könyvekről tudok beszélni, így született ez a blog. Küldetése dióhéjban: irodalmat értékelni, kibeszélni, dühöngeni róla, lelkendezni és ajánlani, nem csak magyar szerzőktől, de csak magyarul. Műfajilag mindenevő vagyok, a szórakoztató szemétre épp úgy ráharapok, mint a Pulitzer-díjra, nem szeretem viszont az előítéleteket, az öncélúságot. Úgyhogy egy-két értékelés (nem kritika, mert nem vagyok kritikus) után majd megtaláltok az atombiztos bunkerban. Remélem, egy-két érdekes gondolatot azért el tudok majd ejteni az internet kozmoszában.

Vitorlákat kibontani, indulunk!

Kép forrása: Pixabay