Top 5+1 könyves női karakter: Első rész

Kép forrása: Pixabay

Vallomás: manapság nagyon divatos az "erős női karakter" jelzővel dobálózni, de számomra elég sokszor nincs igazi tartalom amögött a szereplő mögött, akire ráaggatják.

Ne értsetek félre, fontos, hogy az irodalomban, művészetben, popkultúrában több helyet kapjanak a nők és a női narratívák. A baj az, hogy az erős női karakter archetípusa sokszor (nem mindig! De sokszor) a magassarkús, szépségideálnak maximálisan megfelelő nőt jelenti, akinek az "ereje" kimerül abban, hogy időnként szétrúg egy-két hátsót, de sokszor nem is ő a főszereplő - és örülhet, ha nem karaktergyilkolják meg egy hajánál fogva előrángatott szerelmi szállal. (KHM tudjuk, hogy ezt melyik filmes stúdió karaktereire értem többek között, de a hajbakapást elkerülendő nem nevezem meg. De a neve rímel azzal, hogy narvál, ha hunyorít az ember.) Könyvekben is vannak "erős" női karakterek (például Wanda/Melanie Stephenie Meyer A burok című művéből, amiről fogok még itt hosszabban is beszélni); de könyvekről jobban meg szoktam érezni, melyik a nem nekem való, úgyhogy velük viszonylag ritkábban találkoztam. Én nagyon szeretem az erős, nem "erős" női karaktereket, de mi tesz egy fiktív nőt erőssé számomra?

Egész egyszerűen az, hogy jól van megírva. Számomra az az erős női szereplő, aki tényleg háromdimenziós emberi lény - akkor is, ha tündér, csillámpóni, földönkívüli, értitek; vagyis vannak hibái, gyengeségei, szabad akarata (nem összetévesztendő a függetlenséggel, léteznek jól megírt kiszolgáltatott női szereplők is), és befolyásolja a cselekményt akkor is, ha másodhegedűst játszik a főszereplő mellett. A nemi és etnikai identitás, szexualitás, fizikai vagy mentális betegség és társaik csak rátesznek egy lapáttal a komplexitásra, ami számomra igazán érdekessé tesz egy női szereplőt.

Épp ezért fog valószínűleg furcsának tűnni, hogy ezen a listámon csak fehér, angolszász és európai szerzők hasonló női karakterei vannak. De az a helyzet, hogy ezt a blogot a magyar nyelvű szférához próbálom igazítani, és nagyon sok kedvenc művem LMBT+ vagy nem fehér szerzőktől még, vagy soha, nem jelent meg magyarul. Binti (Nnedi Okorafor: Binti), Kel Cheris (Yoon Ha Lee: Machineries of Empire - jó, az első kötet, a Vezércsel megvan magyarul is, de arról a fordításról nem sok jót hallottam), Sarah Crowe (Caitlín R. Kiernan: The Red Tree), Katie Takeshima (Cynthia Kadohata: Kira-Kira) és sok más nő, lány, kislány a kedvenceim közül nem ismerősek a magyar olvasóközönség számára, amit nagyon sajnálok. Addig is, amíg színesebb, változatosabb műveket tudok hozni, álljon itt néhány olyan hölgy, akikkel magyar nyelven is nagyon jóban vagyok.

 

+1: Sophie Hatter (Diana Wynne Jones: A vándorló palota)
 

Kép forrása: Pixabay

Sophie Hatter imádnivaló. Ingary földjén, ahol a mese-toposzok és a varázslat a hétköznapi élet természetes velejárói, balszerencsés a család elsőszülöttjének lenni; így Sophie, aki három lány közül a legidősebb, meg van győződve róla, hogy nem fogja sokra vinni az életben. De amikor a Puszták Boszorkánya megorrol rá és öregasszonnyá változtatja, előtör belőle az igazi énje: egy végtelenül őszinte, zsörtölődős, kotnyeles, remek humorú banya, aki takarítással terrorizálja a környék legerősebb varázslóját, tűzdémonokkal veszekszik, mindenbe beleüti az orrát, és akkora bajokat okoz, hogy ahhoz már tehetség kell. És közben végig tündérien eleven, mosolyogtató karakter, aki szép csendben akkora személyiségfejlődést ír le a rengeteg mulattató epizód és varázsolgatás között, hogy a regény végén az olvasó csak azt tudja mondani: ó. Sok minden van ebben a könyvben, ami nagyon szép olvasmánnyá teszi (a film is gyönyörű, csak másképpen); de számomra a tény, hogy ennyire a feje tetejére állítja a tipikus tündérmesés női szereplőt, teszi fel a tiarát az egészre. 

5. Camille Preaker (Gillian Flynn: Éles tárgyak)

 

Kép forrása: Pixabay

Gillian Flynn az első regényével akkora kollektív gyomrost behúzott a könyves közösségnek, hogy az ember csak kapkodhatta a fejét. A legtöbben a Gone Girl Amy Dunne-ja mögül ismerjük az írónő nevét, de engem kicsit bánt, hogy az első regénye, ez a nyomasztó, jéghideg, mérgezően édes lélektani lázálom mennyire alulértékelt hozzá képest, még az HBO sorozattal együtt is. Mindegyik női karaktert ebből a könyvből kötelező tanfolyamon kéne tanítani az összes férfi írónak, aki nem lépett még túl a hullámzó kebleken, amikor nőkről ír. De főleg Camille-t, a főszereplőt.

Camille Preaker ugyanis egy alkoholista, önbántalmazó, középszerű újságíró, aki egy elképesztően mérgező, érzelmileg abuzív anya bűvkörében él. Egyszer azt mondtam, hogy Gillian Flynn nagyon jól ért a nőknek ahhoz az oldalához, amiről még a pszichológusának sem szívesen mesél az ember: a női psziché árnyait olyan pontosan kapja el egy-egy jelenetben, hogy a hideg futkos tőle a hátamon. Flynn női szereplői ebben a regényben indulatosak, gerinctelenek, védtelenek, akaratosak, kétszínűek, megtörtek, elkényeztetettek, manipulatívak, lelki problémákkal küszködnek; és az egésznek a közepén ott van Camille, a maga nyers sebezhetőségével, ezer meg egy fizikai és lelki sebével, amit mind felszaggat, ami a könyvben történik. Szépirodalomnak nem tudom nevezni az Éles tárgyakat (ahhoz túlságosan könnyű olvasmány, még így is); de az tény, hogy nagyot üt.

 

4. Navia Cameron (Vavyan Fable: Sárkánykönny)
 

Kép forrása: Pixabay

És legyen egy magyar könyv is a listán. Ma nem tudok annyira elmerülni egy Vavyan Fable-regényben, mint tinikoromban; szeretem, de már kicsit idegen tőlem az érzelmesség széles skálája, az eltúlzott meseiség, vagy éppen a kemény krimi, habkönnyű humor és vadromantika találkozása. De a Sárkánykönnyet ezerszer újraolvastam, és még ezerszer újra tudnám.

Navia Cameron egy rendőrségi akciócsapat nyakába sózott, disszertációt író pszichológus, akit zaklatni kezd egy elborult elméjű udvarló, miközben Navia szép csendben próbál nem belezúgni az akciósok férfias vezérébe. (Spoiler: nem sikerül neki, főleg mert a veszély még jobban összehozza őket.) Dióhéjban ennyi a cselekmény, de ez a mondat felét sem írja le annak a lendületnek és színes karaktergárdának, ami a Sárkánykönnyet annyira elevenné teszi - amikor valami könnyedre, mégis letehetetlenre vágyok, mindig ezt a könyvet kapom elő, főleg a főhősnő személyisége miatt. Navia velejéig nőies, mégis kemény, elszánt, tud egyet-mást, amit az átlagember nem; néha indulatos, néha meggondolatlan, közben meg csupa energia, lélek, élet, mesélőkedv, remek emberismerő, a humorával meg szikrát csihol. Nem mindig muszáj egy női karakter lelkének minden ágát-bogát megismernem ahhoz, hogy igazán megszeressem; és bármennyire is rángatom a szemöldököm egy-egy Fable közben az érdekes gondolatoktól (az például, amit ebben a könyvben a leszbikusságról ír, nagyon, öh... kreatív), a női szereplőkhöz ért - a maga műfajában. És ezt nagy elismeréssel mondom. 

És itt azt mondom, álljunk meg, vegyünk levegőt - még három női szereplő van hátra a listámról, plusz azok, akikről helyhiány miatt nem írok hosszabban, és így is kezdek hosszúra nyúlni ebben a bejegyzésben. Az innentől következő karakterek kicsit más környezetben tevékenykednek, mint az eddig felsorolt három; de számomra nincs köztük különbség abból a szempontból, hogy mennyire tartom őket szerethetőnek és jól megírtnak. Még indoklás nélkül is érteni fogjátok, miért pont ők a top 3 (és még sok) magyarra fordított női szereplőm.

Jöttömre két nap múlva számítsatok, napkelet felől, a következő szereplőkkel!