Hm, hát, nos, szóval, igen. Ez tényleg egy... olvasmány volt.
Novemberre ígértem ezt a bejegyzést, de úgy érzem, jobb a beszélgetésbe úgy beszállni, hogy még frissek a benyomásaim - mert a ma értékelt antológia, a Meseország mindenkié, olyan könyv, amit nem lehet megkerülni. Nem csak a fontos, értékes témái miatt, hanem azért is, mert elszomorodok, ahányszor arra gondolok, hogy mekkora botrány volt a megjelenése körül - itt Erdélyben kevesebbet hallani róla, mostanára már szép csendben árusítják egyes könyvesboltok, de amennyire hallottam, Magyarországon rendesen állt a bál tavaly, amikor a Labrisz Egyesület kiadta ezt a mesegyűjteményt. Ami azért eléggé kiábrándító.
Mire is haragudott a jónép tulajdonképpen? Egy könyvre, aminek az a szándéka, hogy hangot adjon a kisebbségeknek, a megkülönböztetett, hátrányos helyzetű közösségeknek, hogy a gyerekeket empátiára nevelje. De az a pár LMBT+ mese sokaknál kiverte a biztosítékot, mert hörr-mörr, nem gyerekeknek való - pedig a könyvben az egyetlen gyerekeknek írt történet, ami... fogalmazzunk úgy, hogy kicsit idősebbeknek való témákhoz nyúl (Tompa Andrea Vaslacijára gondolok, meg arra, ami a szobalánnyal történik benne), köszönőviszonyban sincs az LMBT+ tartalommal, az ezzel foglalkozó mesék mind elég harmatosak. És még a Vaslaci is viszonylag burkoltan fogalmaz. Aki vette a fáradságot, hogy még a hőbörgés előtt elolvassa ezt a könyvet, tudhatja.
A mesék személyiségformáló erejéről annyit írtak már nálam sokkal okosabb emberek, hogy én nem teszem hozzá a magamét, de tisztelem, becsülöm ennek a könyvnek a célkitűzését. Még ha sok szülő nem is adna a gyereke kezébe egy kisebbségekről és alternatív identitásokról szóló mesekönyvet (ami szintén elég szomorú), akkor is fontos, hogy azok is szóhoz jussanak, akik ritkán, vagy soha nem látják magukat viszont a meseirodalomban. A szerkesztő, Nagy Boldizsár előszava ezt is jobban összefoglalja nálam, de lényeg a lényeg: nem csak egyféle hang, bőrszín, identitás, kultúra létezik a világon, akár tetszik, akár nem, és szerintem ezzel érdemes tisztában lenni. Szóval ez egy fontos könyv. De ahogy egy korábbi értékelésben írtam, hiába a jó szándék, ha a megvalósítás elmarad mögötte, és ez a könyv... nem éri el tökéletesen a célját.
Mondjuk ki kereken: nagyon hullámzó minőségű lett a válogatás. Kicsit homályosnak érzem a szándékot, hogy "adjunk hangot a kisebbségeknek egy mesekönyvvel", mert ennek a könyvnek egész egyszerűen nincs konkrét célközönsége ebben a formában. Nagyon sok fontos témához nyúl: identitás, barátság, bántalmazó vagy csonka családok, örökbefogadás, szegénység és társaik - de mindezt egy kötetben összeszedni folyton a szarkát juttatta eszembe, aki sokat akar. Vannak benne olyan mesék, amik tényleg fontos mondanivalót adnak elő, vannak kedves, szórakoztató szösszenetek, és vannak minden egyéniség nélküli, összecsapottnak érződő átiratok, amiket tényleg csak az különböztet meg az eredetitől, hogy a főszereplő bőre nem fehér, hanem barna, vagy hogy egy fiú-lány páros helyett két lányról van szó. Meg ott van mindjárt a legelső mese, ami egy görög mitológia-részlet nagyon lebutítva, pont egy olyan szereplőről, akinek a sorsa még zanzásítva és sterilizálva is túl kegyetlennek érződik ide; arról nem is beszélve, hogy mese-átiratban, lerövidítve a befejezése eléggé derült égből WTF lett. Az olvasók életkora is problémás: a mesék között van olyan, amit kisebb gyerekeknek is nyugodtan odaadnék (Az elrabolt királykisasszony), olyan, amit szerintem minimum 11 éves kortól felfelé ért az ember (Róza a bálban, A kacskaringós szívószál, Vaslaci), és ott van A boszorkány meséje, ami novellának elmegy, de már a legelső mondatnál felhördültem, hogy ezt egy mesekönyvbe?!
Amellett, hogy hiányoltam ebből a kötetből a kohéziót, az írások minősége is eléggé... változatos. Egy-két mese messzire kiemelkedik belőle, hangulatosra, kedvesre sikerültek: ilyen például az Óriásölő Margaret, ami szerintem sokszor újraolvasós lesz, de említeném még Az őzike agancsa, Az elrabolt királykisasszony és a Légy szerencsés, Batbaján! címűeket, mint a kötet jobb pontjait. Van köztük viszont olyan is, ahol a jó alapötletet lehúzza a suta kivitelezés, a fent említett mitológia-átirat meg sajnálom, de egész egyszerűen rossz volt. Hiába a gyönyörű illusztrációk, ha a tartalom maga nem egységes.
Tudom, hogy ez az értékelés eddig inkább volt ekézés, mint dicséret, de tulajdonképpen így is ajánlom ezt a kötetet. Fontos szándékot képvisel, minden polgárpukkasztás nélkül (bár van, akinek már az is polgárpukkasztásnak számít, hogy valaki mer, uram bocsá', önmagunk és mások elfogadásáról írni), és van benne egy-két olyan mese, ami el is éri a célját, kedvesen, leereszkedés és bölcselkedés nélkül tanít. De sajnos nem ezek vannak túlsúlyban. És ami azt illeti, hogy ki tudná hasznát venni ennek a könyvnek... Tekintettel arra, hogy mekkora összevisszaság van benne korosztályi besorolás szempontjából, csak úgy tudom elképzelni kicsik kezében, hogy a szülő vagy egyéb felnőtt tudatosan választja ki az életkorának megfelelő mesét, a többivel meg vár még, amíg felnő hozzá a gyerek. De egy olyan gyerekkönyv, amit nem tudunk a gyerek kezébe adni, nem jó gyerekkönyv. Ezt nagyon sajnálom.
Összesítve: elég vegyesek a benyomásaim a Meseországról. Fontos szándék, csodaszép kiadás, de hullámzó minőség, ami főleg a gyenge szerkesztésen és a kohézió hiányán bukik el. Én azt mondom, vegyünk belőle egy példányt a könyvespolcra, olvassuk türelemmel, kritikus szemmel és empátiával, és válogassunk belőle a gyerekek számára, hogy ők is láthassanak más nézőpontokat a világból. De inkább felnőttkönyv, mint gyerekkönyv, még ha annak is szánták. Elkeserít, hogy mekkora hajcihő volt ez a kötet körül; de remélem, egyszer még eljutunk oda, hogy megjelenhet, vagy talán már meg is jelent egy egységesebb mesekönyv, amivel igenis taníthatjuk a gyerekeket arra, hogy a maga módján a sokszínűség is érték.
Pontszám: 6.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése