Top 5+1 könyves női karakter: Második rész

Kép forrása: Pixabay

Üdv megint a kedvenc könyves női szereplőim listájánál!

Top 5+1 könyves női karakter: Első rész

Kép forrása: Pixabay

Vallomás: manapság nagyon divatos az "erős női karakter" jelzővel dobálózni, de számomra elég sokszor nincs igazi tartalom amögött a szereplő mögött, akire ráaggatják.

Jackie Kay: Trombita - Evezés az identitás vizein

Kevés dolog létezik jelenleg, ami olyan heves vitákat tud kiváltani a mi drága jó nyugati társadalmunknak talán mindegyik országában, mint a nemi identitás kérdése. Én részemről szerintem már azzal is állást foglalok, hogy ilyen témájú könyveket olvasok, de azért elmondom: úgy gondolom, hogy mindenkinek szíve joga önmagának lenni, úgy, ahogyan azt igaznak érzi. Egyébként ezt a jelenséget nem a 21. század genderkutatói találták ki unalmas perceikben ott Ámerikában: Japánban például már a hatvanas években született film a magukat "gay boy"-ként azonosító, férfiként bejegyzett, de nőként élő szubkultúra tagjairól (más szavakkal, a Bara no Soretsu egyike a legzseniálisabb filmeknek, amiket valaha celluloidra vetettek); de ha valaki úgy dönt, beleássa magát a témába, találhat még ennél jóval régebbi példákat is. Csak mondom.

Ma már azért bizonyos országok valamivel előbbre vannak ebben a kérdésben, mint voltak mondjuk húsz, harminc éve. De a kilencvenes években például mindenhol elképzelhetetlen lehetett, hogy egy világhírű férfi dzsessztrombitásról, aki a hatvanas-hetvenes években szerzett magának hírnevet, a halála után derüljön ki, hogy a születésekor nőként anyakönyvezték. Igen, ez volt az én rendkívül elegáns balkanyarom ennek a könyvnek a cselekményéhez.

Dunajcsik Mátyás: Víziváros - Budapest vízitündérei

 

Ritka az számomra, hogy egy könyv ennyire elvarázsoljon.

Az idei évem egyik legerősebb olvasmánya Italo Calvino Láthatatlan városok című könyve volt; és azért hozok fel egy teljesen más könyvet ahelyett, hogy a Vízivárossal kezdeném, mert Dunajcsik Mátyás könyve nem csak egy részletében játszik rá erre a műre, ahogy azt a tartalomjegyzék mutatja - konkrétan olyan érzésem volt, hogy így nézne ki a Láthatatlan városok szerelmi történetként. Igen, a Víziváros szerelmi történet egy bölcsész és egy francia lány között, irodalmi párhuzamokkal és budapesti kultúrtörténeti, építészeti, urbanisztikai monológokkal, fantáziával, mesével meghintve, prózai társadalmi realitások talajáról a költőiség egébe szárnyalva. Szóval pontosan az a fajta könyv, amit az ember vagy felhördülve félredob, mert ennyire lilát én aztán nem, vagy alámerül a sorokban, és még a levegővételről is megfeledkezik. Nálam az utóbbi volt, de még mennyire.