Szögezzük le: a romantikus irodalom nem igazán a szívem csücske. Egyrészt azért, mert bármennyire is igyekszem félretenni a szemforgató cinizmust, valahogy nagyon nehéz megtalálnom azokat a szerelmi szálakat, amik igazán megérintenek, ezeknek a nagy része pedig nem konkrétan romantikus, hanem inkább más műfajú könyvekben talált rám. Másrészt meg legendás a tehetségem ahhoz, hogy ezek helyett a romantikus irodalom mocsárgőzös bugyraiba szálljak alá, tök véletlenül. Az írói csoportommal rendszeresen ülünk össze rossz könyveken röhögni, amiket találok, és habár címeket nem mondok (nem akarok megbántani senkit), hadd illusztráljam az általános színvonalat így: az egyik könyv főszereplőjét közösen elneveztük Tengeri Uborkának, mert a valódi neve Anemone volt. A 19. századi Angliában. Igen, tényleg.
Szóval ha egy olyan szerelmi történetről van szó, ami szándékosan igen-igen rossz, hát azt a könyvet nekem írták, feleim.
