Gondban vagyok, minek nevezzem György Alida első kötetét. Mármint túl azon, hogy nagyon ütős bemutatkozás.
A Hármasszabály rövid, többnyire négy-öt oldalas írások gyűjteménye. Ebből következne, hogy novellagyűjteményként írjam le; de a novellák főhőse ugyanaz a szereplő, ugyanazok a karakterek életét bontja ki lineárisan haladva az időben, apró pillanatképeken keresztül. Egy erdélyi faluban felnövő kislány életútját követjük az ártatlan, de nem felhőtlen gyerekkortól a tinédzserkor drámáin át a fiatal nővé érésig. Olyan állomásokon vezet minket végig az út, mint a külföldön dolgozó apa hazaérkezése, egy rosszul elsült délutáni játék, vagy egy eldurvuló verekedés; később a nagy veszekedések, naplóírás, az első cigi, amitől fulladozik az ember. Ismerős, ezerszer bejárt út ez - falusi élet, gyerekszemszög, felnövés, ha annyi pénzem lenne, ahány könyv íródott ezek a fogalmak köré, gazdag ember lennék. És mégis, ezt a könyvet egy figyelemreméltó műnek tartom a csontig koptatott témákkal együtt is.
Az első, ami mindjárt megfogja az embert a Hármasszabályban, a könyv külseje. Tudom, hogy felszínes tőlem ilyet mondani, de nem szokványos egy könyvecske ez: nagyon hangulatos fekete-fehér illusztrációkat rejt, régi fényképekből, rajzokból összekollázsolva. Hasonlót eddig csak Máté Angi Mamó című kötetében láttam, ami egy szintén nagyon jól megírt, de teljesen más eszközökkel dolgozó, másképp súlyos gyerekszemszög-kisregény. Ebben a könyvben az illusztrációk inkább valamilyen otthonos hangulatot teremtenek: a fényképek kollázsáról a mi falusi rokonaink is visszaköszönnek, mert mindenkinek, aki falun nőtt fel, lapul valahol néhány ilyen fényképe, a köréjük rajzolt lábnyomokat, felhőket, görbe szivárványokat akár mi is kitalálhattuk volna egy esős délutánon. Folyton a saját gyerekkoromra ismertem ebben a könyvben, pedig teljesen másképp nőttem fel, mint Ági, a novellák főszereplője; és mégis a hangulat, az érzés ugyanaz.
A másik, ami kiemelkedik ebben a kötetben számomra, az írásmód. György Alida visszafogottan, egyszerűen, néha már nyersen egyszerűen fogalmaz, de pont ezért van akkora erő ezekben a halk mondatokban. Ági csak mesél, félig magának, félig az olvasónak, mindenről ugyanolyan őszinteséggel - nem is annyira jóról és rosszról, mint egyszerűen csak dolgokról, amik megtörténtek vele.
"Mint minden átlagos családban, a miénkben is előszeretettel riogattak különböző furcsa lényekkel. Tata kedvence a Banka volt, Mamáé a Rézfaszú bagoly, Anyámé pedig az Apátok."
(Az Apátok, 5. oldal, Erdélyi Híradó kiadó)
Egészen könnyed módon vannak előadva ezek a történetek, pedig a témák, amik előkerülnek főleg a kötet második felében, azért elég torokszorítóak - a tinédzserkori elidegenedés, a legfontosabb, legszorosabb kötelékek szétszakadása önmagában is lesújtó, de aki érzékeny például az önbántalmazás témájára, annak csak óvatosan ezzel a könyvvel. Ági nem tökéletes gyerek, de igazán gyerek: naiv, energikus, mindenféle rosszindulat nélkül követ el nagyon súlyos csínyeket, a családja pedig épp olyan, mint egy falusi nagy család (nem azt állítom, hogy a városi élet jobb, sem azt, hogy rosszabb, de volt falusi gyerekként mondom, hogy teljesen más egy olyan környezet, ahol a rokonok folyton együtt vannak, és mindenki ismer mindenkit). Félreértések, veszekedések, apró vagy nagyobb kegyetlenségek minden családban előfordulhatnak, de így, együtt - sűrítve, lecsupaszítva, mégis mindenféle pózolás nélkül, teljesen természetesen előadva - azért csak mellbe vágják az olvasót. Az intenzitást számomra egyedül az utolsó pillanatkép (inkább annak tartom, mint novellának) töri meg, ahol Ágit már fiatal nőként látjuk viszont, itt egy kicsit harmatosabb az olvasóra tett hatás, mert más környezetben, másféle eseményekkel zajlik le a történet; de úgy érzem, erre a részre is szükség van dramaturgiailag, az ijedős kisgyerekből felnőtté válás folyamatának lezárásaként.
A kortárs magyar rövidpróza-felhozatal talán nem legeredetibb, de nagyon friss, figyelemreméltó darabjának tartom a Hármasszabályt. A jó írót én nem csak abban látom, aki mindig hihetetlen ötletekkel áll elő és teljesen felforgatja az irodalmat, hanem abban is, aki képes az ezerszer megírt témákat új módon elmesélni, élettel megtölteni. És ez a könyv ezt nagyon finoman, mégis magabiztosan tudja művelni. Aki egy könnyen emészthető, de erős, éleslátó és letisztult szépirodalmi olvasmányt keres egy-egy bonyolult, nehézsúlyú könyv után felfrissülésként, vagy egyszerűen szeretne elmerülni egy jól, biztos kézzel megírt rövid műben egy fiatalabb szerző tollából, annak csak ajánlani tudom.
Pontszám: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése